GITANOS

            A cigányok őshazája a nyelvészek számottevő részének feltételezése szerint Észak-India (Panjab tartomány). Nyelvük szerkezete, szókincsük alapvető része, antropológiai jellemzőik mind ezt látszanak bizonyítani.

            Nem tudjuk, mikor és miért hagyták el a cigányok Indiát, de jogos feltételezés, hogy a népvándorlás utolsó mozgását követve legkésőbb a XI-XIII. században jutottak el a Bizánci birodalomba. Nyelvük görög jövevényszavainak nagy száma alapján indokolt az a feltételezés, hogy itt új hazára leltek, és hosszan tartózkodtak a területen.

            Az 1300-as évek elején Szerbiában hallunk cigány rabszolgákról. 1348 táján a havasföldi vajda ajándékoz 40 cigány családot a tismanai kolostornak.

Cipruson először 1332-ben, Korfun 1346-ban, Krétán 1322-től, Nauplionban 1398-ban említenek az írások cigányokat.

1416-17-ben a cigányok nagy számban jelennek meg Európában. Először Magyarországon majd a Német-Római Birodalom számos városában: Brassóban 1416-ban, Nagyszebenben 1418-ban. A Szentföldről jövő zarándokoknak mondják magukat.

A „szegény zarándokokkal” mindenki együtt érez, adományokkal látják el őket, azért, hogyha a Szentföldre visszatérnek, imádkozzanak az adományozókért.

            Zsigmond király és német-római császártól anyagi támogatást és menlevelet kaptak.

            Megfordulnak Franciaországban 1419 után, Spanyolországban, 1447-ben, Angliában 1440 előtt, Skóciában, 1492-ben, Lengyelországban, Litvániában a XVI. században, a skandináv országokba 1513-14 között kerültek.

            A XV. század kétharmada a cigányok számára látszólag aranykor volt, hiszen bőségesen ellátták őket. Valójában már ekkor megnyilvánult az integráció, és a feudális társadalomban való megmaradásuk lehetetlensége.

            Spanyolországban V. Károly (1516-56) törvényei értelmében a mórokkal és a zsidókkal együtt a cigányokat is kiutasították, üldözték.

            Franciaországban majd minden évtizedre esik egy-egy súlyos cigányellenes határozat.

            Angliából kiutasítják, halállal fenyegetik őket. Az egyházak is megtagadják a cigányokat.

            Ebben a 100-150 évben csak az teszi lehetővé a cigányok életét Nyugat-Európában, hogy zavarosak a politikai viszonyok, azaz a cigányellenes törvényeknek általában nem tudnak érvényt szerezni.

            Tökéletesen más a cigányok helyzete Európa keleti felében. Az ember és kézműves hiány, a hadikészülődés a törökök ellen, és a kevésbé szigorúan szervezett társadalmi élet igen sok lehetőséget kínál minden újonnan jött számára.

            A fémmegmunkálás végig kíséri a cigányok magyarországi történetét. Nem kevesebb megbecsülést biztosított az erdélyi aranymosás.

            A XVI. század elejétől egyre gyakoribb a cigányok zenészként való alkalmazása. Gyakorlatilag problémamentesen jutottak szerephez és munkához a török-, majd az orosz birodalomban.

            A XVIII. század közepétől a cigányok sorsában gyors és óriási változás áll be. A felvilágosodás eszméivel átitatott uralkodók keresik a cigányok jogainak elismerését, megkísérlik gazdasági és társadalmi lehetőségeik megteremtését.

            Spanyolországban, 1783-ban eltiltják a cigány (gitano) név alkalmazását. Akik lemondtak a cigány nyelvről, azoknak megnyílt minden állami állás, funkció, foglalkozás lehetősége.

            Magyarországon Mária Terézia és II. József rendeletei kimondják, hogy minden ember természete szerint egyenlő, tilos a cigány név alkalmazása, újparasztot, újmagyart kell mondani. Megtiltották a cigányoknak a vándor életmódot.